2023.12.09., szombat - Natália
Szekszárd: -0o - -0o
Az ország 19 megyéjében

Akár el is eshetnek a támogatástól a sárlavinát szenvedett recski családok

BFM | 2023. szeptember 22. - 08:30
Akár el is eshetnek a támogatástól a sárlavinát szenvedett recski családok

A már beígért állami segítséghez, lehet nem jutnak hozzá a recski sárlavina károsultjai. A megrongálódott ingatlanok felméréséről és a lehetséges megoldásokról szóló jelentés ugyan elkészült, de az nem tudható, mi áll benne. 

Az idén június elején Recsken a település feletti hegyről lezúduló sárlavina miatt több házból ki kellett költözniük az ott élőknek. Akkor sokan felvetették a közelben lévő, NER-közeli tulajdonban lévő bánya felelősségét is, a kormány pedig közölte, hogy a központi költségvetés terhére 500 millió forinttal segíti a „rendkívüli időjárás következtében” megrongálódott házak tulajdonosait. A károsodott házak felmérésével, az ott élők szükség szerinti elhelyezésével az MR Közösségi Lakásalapot bízta meg a kabinet. Az MR Közösségi Lakásalap azóta felmérte a helyzetet, jelentésüket – a megoldásai javaslataikkal együtt – elküldték a Belügyminisztériumnak.

Népszava cikke szerint a jelenleg tíz károsult családot képviselő Magyar György ügyvédi iroda az MR Közösségi Lakásalapnál és a Belügyminisztériumnál is érdeklődött, hogy mit is tartalmaz ez a jelentés.

A civil szervezet arról tájékoztatta őket, hogy az országos és a megyei katasztrófavédelmi hatóságok, valamint a kormányhivatal bevonásával tartott helyszíni bejárást, amely az érintettek jelenlétében történt. Ingatlanforgalmi szakértői vizsgálat viszont nem történt. A jelentésről azt közölték, hogy ez „nem nyilvános adat”. Hasonló választ adott a Belügyminisztérium is.

Ahogy arról korábban már írt a frisshirek.hu június 8-án a hatalmas esőzés után iszap öntötte el Recsken a Hunyadi sor utolsó szakaszának mintegy húsz lakóingatlanát, és 50–60 ember kiköltöztetését is elrendelték. A sárlavina a település fölött húzodó bányából ömlött le, amely az Andezit-Bau Kft. Nagy István, valamint Kósa Lajos barátjaként elhíresült Fiák István tulajdona. 

A helyiek hiába jelezték január óta több fórumon is, hogy a bánya túl közel van a házakhoz, akkorra már Kósa Lajos ügyvédjének cége minden engedélyt megkapott. A sárlavinát követően a helyszínt a rendőrség lezárta, ezért az ott lakó családokat ki kellett telepíteni. 

A sárlavinát követően a károsultakhoz sietett az Országos Roma Kulturális és Média Centrum is, akik az egyik ott élővel készítettek interjút. Ez egy gyönyörű vidék volt, amíg ide nem jött a bánya - mondja Suha Julianna, aki egyike azoknak, akiknek ki kellett költözniük a házakból, s így hajléktalanná vált. 

Fotó: Sztojka Attila Facebook-oldala