Felszenteltek egy kápolnát a hódmezővásárhelyi laktanyában

Ökumenikus szertartás keretében felszentelték a Hunyadi-kápolnát pénteken a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós-laktanyában. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ünnepi beszédében úgy fogalmazott, „a lelkünket is úgy kellene ápolnunk és gondoznunk, ahogy azt a testünkkel tesszük, ennek pedig a legszentebb és szakrálisabb helyszíne a templom vagy kápolna”.
A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásSzalay-Bobrovniczky Kristóf helyes dolognak nevezte, hogy a hadseregnek kápolnája van. Azt mondta, a hadsereg az egyházhoz hasonlóan erős közösség, mégis mindkettő – talán pont az erejénél fogva – a modernitás támadása alatt áll.
A miniszter felidézte, Alácsi Ervin katolikus tábori lelkész és Dudás Ferenc református tábori lelkész kezdeményezte a kápolna emelését, és annak létrejöttéért sokat tett Almási István néhai hódmezővásárhelyi polgármester és Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is.
A hódmezővásárhelyi alakulat Hunyadi Jánost választotta a kápolna névadójául.
Hunyadi János szeme előtt egy erős, nemcsak kulturális, de szakrális értelemben is keresztény Magyarország lebegett. Magyarország akkor a keresztény Európa utolsó védőbástyája volt – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Fotó: honvedelem.hu/Szakál Szebáld