Ferenc pápa szeretettel teli szavakkal, levélben köszönte meg hazai vendéglátását

"Testvéri szeretettel kérlek benneteket, hogy mindig őrizzétek meg a békét és az egységet egymás között" - írta Ferenc pápa levélében, amelyben megköszönte Veres Andrásnak, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökének április végi magyarországi útját.
A levélben, amelyet az MKPK sajtóosztálya juttatott el szerdán az MTI-hez, a katolikus egyházfő úgy fogalmaz:
visszatérve apostoli utamról, köszönetet szeretnék mondani mindazért a nagy szeretetért, amellyel fogadtatok Magyarországon, valamint, hogy minden erőfeszítést megtettetek annak érdekében, hogy ez az utazás lehetővé váljon.
Ferenc pápa reményét fejezte ki, hogy a fáradságos munka, kiegészülve a mindennapi lelkipásztori szolgálattal,
"bőséges gyümölcsöt fog hozni".
Az egyházfő köszönetet mondott a papoknak, a szerzeteseknek és a szerzetesnőknek, valamint a világiaknak, akik
nagylelkűen és szorgalmasan felajánlották szolgálatukat és aktívan részt vettek az utazás előkészítésének fáradságos munkájában.
Hozzátette, reméli, hogy ez hozzájárul ahhoz, hogy mindannyian növekedjenek a Jézus Krisztusba vetett hitben, az egyházhoz tartozásuk örömében és a missziós lelkületben. Ferenc pápa biztosította a magyar egyházat imáiról, és azt kérte, hogy ők is imádkozzanak érte.
Az Úr Jézus áldjon meg és a Szent Szűz, a Magyarok Nagyasszonya, oltalmazzon meg benneteket
- zárta sorait az egyházfő. Ferenc pápa április 28. és 30. között tett apostoli látogatást Magyarországon.
A kiemelt kép forrása: MTI / Bruzák Noémi