Eltünteti a polgárok pénzét a közszolgálati médium Belgrádban

Az év botránya robbant ki a szerb közszolgálati televíziónál. Kitalált műsorok, több milliós tiszteletdíjak, pazar bécsi kirándulások a szerbiai polgárok költségén.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásA Szerbiai Rádió-televízió (RTS) mélyen hallgat a Pistaljka oknyomozó portál által közzétett jelentéssel kapcsolatban, amely arra derített fényt, miként szórja a polgárok pénzét a közszolgálati médium. A jelentésben szó esik arról is, miként köttetnek meg a különféle ügyletek a „külsős” produkciós irodákkal, valamint, hogy a televíziós műsorvezetők havi fizetésük mellett mire kapnak még nagy összegű tiszteletdíjakat is. Mindeközben Branislav Klanscek, az RTS Igazgató Bizottságának elnöke azzal fenyegetőzik, feljelentést tesz egy nem létező műsor miatt, melynek műsorvezetőit és produkciós munkatársait rendszeresen fizették.
Olyan, mintha lenne, de valójában nincs
Branislav Klanscek az N1-nek azt nyilatkozta, rájött, hogy azt RTS-en van egy műsor, amit úgy könyvelnek el, mintha létezne, pedig ez nincs így. Az Egy jó nap című produkciónak külön számlája is van, melyről eddig – 2020 óta – 14 millió dinárt (mintegy 46 millió forint) költöttek el. Emiatt az IB elnöke feljelentést fontolgat.
Az említett összeget díszletekre és műsorvezetőkre költötték, csak éppen a díszlet hiányzik... Ugyanis egy kollázs típusú műsorról van szó. Az adás rendezője Olivera Kovacevic, aki minden adásért megkapja a pénzét, holott egyetlen adás sincsen
- mondta Klanscek a Vajdaság Ma nevű délvidéki hírportál írása szerint.
Nyilvánosságra kerültek az igazgató bizottság (IB) üléséről készült jegyzőkönyv részletei is, melyben egyebek között az szerepel, hogy az RTS legdrágább műsora egy kvíz, amely magánprodukcióban készül, s amelyre éves szinte 55-ször több pénzt költenek, mint az RTS produkciójában készülő két legnézettebb műsorra. A jegyzőkönyvben, amelyhez az oknyomozó portál nem hivatalos úton jutott, az áll, hogy az IB leszögezi, magáncégeknek fizetnek olyan tartalmak elkészítéséért, amelyhez az RTS-nek minden műszaki feltétele és szakember állománya megvan.
A drágább az olcsóbb és a gyorsabb
Predrag Azdejkovic, az RTS Igazgató Bizottságának tagja kijelentette, az, hogy egyes RTS-műsorvezetők tiszteletdíjat kapnak külső gyártású műsorokért, miközben rendszeresen foglalkoztatják őket a közszolgálatban, ellentétes az etikai kódexszel, melyet tavaly december végén fogadtak el. Hozzátette, kíváncsian várják Dragan Bujosevic vezérigazgató reagálását ezzel kapcsolatban.
Ami a legbosszantóbb, hogy az RTS nagy költségvetéssel dolgozik, éves büdzséjük meghaladja a 100 millió eurót. Bosszant, amikor Szerbia polgárainak pénzét szórják. Ha ellátogat az ember a közösségi portálok valamelyikére és olvassa az emberek kommentjeit az RTS műsorairól, a sorozatokról, melyekre eurómilliókat költöttek, azt mondja, itt valami nagyon nincs rendben
- állítja Azdejkovic, hozzátéve, szeretné, ha a műsorok minősége összhangban állna a rájuk fordított összegekkel.
Dragan Bujosevic, az RTS vezérigazgatója válaszolt az igazgató bizottság észrevételeire. Levelében, ami a nyilvánosság számára nem elérhető, s amelyhez a Pistaljka nem hivatalos úton jutott, elismeri, hogy az aktuális vezetés legalább hét, magánprodukcióban készülő műsorra kötött szerződést, ebből ötöt az előző vezetéstől „örökölt”. Azt is elismerte, hogy a sorozatműsorok szinte 100 százalékban külsős produkciókra vannak bízva. Az RTS igazgatója a privát produkciók bevonását azzal indokolja, hogy azok "olcsóbbak és gyorsabbak".
Egy Rolling Stones-koncert is belefért
A Társadalomkutatási Iroda (BIRODI) felkérte az Állami Számvevőszéket (DRI) a Szerbiai Rádió (RTS) működésének rendkívüli ellenőrzésére annak kapcsán, hogy a közszolgálat igazgatója, Dragan Bujosevic a Rolling Stones bécsi koncertjére az RTS költségén utazott el.
A BIRODI közlése szerint tavaly december 18-án kérelmet nyújtottak be az RTS-hez a Bujosevic koncertlátogatásával kapcsolatos közérdekű információkhoz való hozzáférés tárgyában, továbbá annak kapcsán, hogy Ivan Radovanovic újságírónak 234 000 dinár (közel 800 ezer forint) tiszteletdíjat fizettek ki a koncertről való tudósításáért. A közszolgálattól ugyanakkor a mai napig nem kaptak választ kérelmükre.
Illusztrációs fotó: pixabay.com