Csökkenti húskínálatát a német Lidl - az ok: klímavédelem

Stratégiaváltást jelentett be a Lidl, amelynek keretében üzleteikben fokozatosan növelnék zöldségek és növényi fehérjék arányát a húsfélékhez képest – számolt be a német Lebensmittel Zeitung. Mint írják, a döntéssel elsősorban a fiatal vásárlóknak akarnak kedvezni és megkülönböztetni magukat a konkurenciától. Hogy mikor lesz ebben változás a magyar üzletekben, még nem tudni.
Nincs második bolygónk, nincs más választásunk – indokolta a döntést a Lidl vezetősége, mert elkötelezettek a Föld megmentése elleni küzdelemben, vagyis osztják azt az elvet, hogy a bolygónk csak úgy képes élelemmel ellátni a növekvő lakosságot, ha visszafogjuk a húsfogyasztást.
Persze döntésükhöz hozzájárult az is, hogy a fiatalok egyre jobban fogékonyak a klímaváltozással kapcsolatos problémákra, így lépésükkel hozzájuk próbálnak még jobban elérni. De azoknak is hasznos lesz újításuk, akik szeretnének kevesebb állati eredetű terméket enni. A húsfélék háttérbe szorítása mellett tematikus heteket tartanak majd, ahol a vegetáriánus és vegán termékekre fektetik a hangsúlyt.
A Lidl fenntarthatósági jelentését már várhatóan idén nyilvánosságra hozzá, és 2025-ig folyamatosan csökkentik a húskínálatot.
Hogy a magyarországi üzletekben miként, mikor próbálják ezt a célt megvalósítani, egyelőre nem tudni - szemlézte a hírt a hvg.hu.
Fotó: pixabay.com