Finnország mérlegelheti, hogy Svédország nélkül váljon a NATO tagjává

Finnországnak mérlegelnie kell annak lehetőségét, hogy egyedül, nyugati szomszédja nélkül lépjen be a NATO-ba - jelentette ki a finn külügyminiszter. Minderre azt követően került sor, hogy Törökország jelezte, nem járul hozzá Svédország NATO-csatlakozásához.
Az ankarai bejelentés előzménye a muszlimok szent könyve, a Korán egy kötetének elégetése volt, amelyre egy iszlamofób svéd párt tüntetése során került sor múlt szombaton a stockholmi török nagykövetség épülete előtt. Erről itt írtunk korábban.
Értékelnünk kell a helyzetet, hogy történt-e olyasmi, amely akadályozhatja Svédországot abban, hogy előre haladjon
– mondta Pekka Haavisto finn külügyminiszter a közelmúltbeli történésekre reagálva. Hozzátette ugyanakkor, hogy Helsinki számára még túl korai egy új pozíciót felvenni, az első számú opció továbbra is a két ország egyidejű csatlakozása az észak-atlanti katonai szövetséghez - írja az euronews.com.
A finn kormány számára abszolút prioritás az ország mielőbbi NATO-integrációja, különös tekintettel a több mint 1300 kilométer hosszúságú finn-orosz közös szárazföldi határra. Amennyiben bizonyosságot nyernek afelől, hogy Svédország csatlakozása Törökország ellenállása miatt időben kitolódik, Helsinki valószínűleg a Stockholm nélküli belépés mellett dönt majd. Egy erre irányuló későbbi bejelentést készíthet elő a finn külügyminiszter mai nyilatkozata.
Fotó: CountryReports.org