2022.12.06., kedd - Miklós
Szekszárd: 5o - 5o
Az ország 19 megyéjében

Egy kutyát is elütött tegnap Tolnában a figyelmetlen autós

Tóth Rózsa, 2022. november 18. - 09:42
Egy kutyát is elütött tegnap Tolnában a figyelmetlen autós
Most nem a látási viszonyok, hanem a be nem tartott követési távolság és a figyelmetlenség okozott baleseteket.

Tolna megye útjain 2022. november 17-én négy anyagi káros baleset történt - számolt be a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy Suzuki vezetője közlekedett csütörtökön nem sokkal délután négy óra előtt az 5113-as úton Szekszárd felől Őcsény irányába, amikor a kereszteződés előtt nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladóktól. Járműve előtt már három autó is állt forgalmi okból, amikor a Suzuki vezetője az előtte levő autónak ütközött, ami az ütközés erejétől az előtte állónak, az pedig a legelöl várakozónak ütközött. A balesetben senki nem sérült meg, de különösen a két középen álló autóban nagyobb kár keletkezett.

A nap folyamán történt még másik három baleset is. Egyik esetben az útra kiszaladó kutyát ütött el egy autós, a másik esetben tolatás közben ütközött két kocsi. A harmadik alkalommal pedig egy autós szabálytalanul került ki egy álló járművet, melyet a szemből érkező tükre bánt.

Fotó: police.hu